Naenia Tine
4. Egység
Hozzászólások száma : 2
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 05.
Age : 34
Karakterlap
Rang:
Egység/Vérvonal: 4.
Asztrálpont:
    (1000/6000)
 |  Tárgy: Naenia Tine  Szomb. Május 05, 2012 8:49 pm | |
| Jelszó: Nei Tn
Név: Naenia Tine
Nem: Nő
Faj: Ember
Kaszt: Kígyónyelvű
Születés ideje: Vh. e. 4. év, Aratás, 2. napja
Kor: 22
Kinézet: Haja vörös színű, mely hátul rövid, s vállán előre vetve van két tincs, melyek hosszabbak. Gyakran fog fel belőle egy tincset oldalasan. Szeme vörösesbarna színű. Mikor nem munkában kell lennie, akkor egyenruháján kívüli öltözékei igen változóak. Szereti a szép, elegáns, egyedi ruházatokat, mondhatni a gyengéi. Kedvence a vörös, fehér és arany színekben játszó öltözet, aminek van egy ujjatlan vörös top része, felkarja felétől pedig egy bő fehér, arannyal szegélyezett ujjrész jön le. Hasa kilátszik, derekától kezdődik a szoknya rész, mely szintén vörös, különböző mintákkal tarkítva. Cipő hozzá egy elegáns szandál, s az öltözethez csatlakoznak még a különböző hajdíszek is. Eme ruhája mellett gyakoriak az egyéb rövidebb szoknyák, tunikák, melyek olykor lengéknek mondhatók, azonban ez a mozgásának könnyítésére szolgál. Öltözéke mellett van két arany karperece, s nyaklánca, melyek állandó felszerelését képezik, ugyanis gyakran van, hogy még szolgálatban is nála vannak, amiért igazán fontosak számára.
- Kép a leírásban említett öltözékről:
 *új lapon kell megnyitni, ha nem mutatja
Jellem: Viselkedése igen szeszélyes, sosem lehet tudni éppen min kapja fel a vizet amiért már ütni, vágni, avagy sértő szavakkal fellépni is képes. Már-már idegesítően arrogáns és roppantul sértődékeny. Eléggé el van kényeztetve, mindene megvolt, ami kellett, avagy akart gyerekkorában, mely annyira rögzült számára, hogy még most is úgy kezel mindent, hogy bármi az övé lehet, hogy nincs olyan dolog, amit nem kaphatna meg az életben. Szerencsére már ez nem olyan súlyos, mint gyerekkorában, kezdi kinőni, ahogy egyre inkább tapossa a felnőtt éveit, viszont még olykor – olykor megmutatkozik akaratosságára a hajlam. Ebből kifolyólag igen makacs, s ragaszkodó, nem fogadja el az új dolgokat vagy csak nagyon nehezen. Türelmetlen, ha sokat kell várnia, akkor gyakran hisztizésbe kezd. Kibírhatatlan viselkedése miatt múltjában igen nehezen szerzett barátokat. Régen rögeszméjévé vált, hogy őt csak ki akarják használni, így maga nem is merészelt barátkozni, mások közeledését is igen nehezen fogadta, de aki egyszer a szívéhez nőtt – még ha nehezen is mutatja ki, hogy kedveli – azért igyekszik bármit megtenni, amikor kell.
Igen elviselhetetlen jelleme mögött azonban ott lapul egy igen érzékeny természet, melyet kevesen vesznek észre. Ugyanis csupán képtelen kimutatni a kedvességet és a szeretetét, amiért utálja gyöngének mutatni magát, s érzékeny viselkedését az ütéseivel igyekszik palástolni, amikor valaki rátapint eme felére. Emellett példás szorgalmú diák, eléggé maximalista, szeret új dolgokat megismerni és rendkívül kíváncsi. Ha valami újat lát neki azt rögtön meg kell fognia, néznie. Munkáját is igyekszik a legjobban teljesíteni, nála nem megengedett a hiba becsúszása, a szabályoknak él, nehezen veszi a kihágásokat.
Sárkányával szemben sem sokkal nyitottabb, azonban ugye előtte nincs titok, emiatt gyakran veszekszik vele, illetve nehezen is értenek szót egymással ellentétes nézeteik miatt, s a sárkány gyakran hozza ki sodrából, amiért játékból gyakran idegesíti őt. Viszont amikor élesben össze kell dolgozniuk, egészen hatékonyak; a csetepaték az átlagos napjaikon vannak jelen általában. Nem is telik el számukra olyan nap, mikor ne vesznének össze, vagy ha ez valaha is előfordult az minden bizonnyal piros betűs ünnepként van megjelölve náluk, ugyanis igen ritka. A hidegháború gyakran napokig is fennáll közöttük, amiért mindketten szörnyen makacsok és nehezen békélő típusok.
Felszerelések:
- Mágiája a tűz, mely kitűnően demonstrálja jellemét, hiszen igen lobbanékony természettel rendelkezik.
- Állandó felszerelése közé tartozik a két arany karperc és nyaklánc, mely családjában anyáról – lányára szállt, s amikor betöltötte a felnőtt korba lépés évét, akkor ő is megkapta ezt édesanyjától. Azóta is nála van, s nem igen szokta levenni, csak ha muszáj. A minta csupán a családjának számára különleges, mely egy történetet rejt magában (lásd: előtörténet) a két karperecen fagyöngy és rózsa sorminta húzódik végig, míg a nyakláncon egy sárkány szárnyaival óv egy liliomot, mellettük pedig a rózsa pihen, s körben fagyöngyök mintája szegélyezi az összképet.
- Egy tölgyfából készített díszes husáng, melyet biztonság kedvéért hord magával. Nem tud vele komolyabb ütési kombinációkat mérni, de kis részben tudja használni fegyvernek is, ha kell. Valójában amolyan kiegészítőnek van nála, mintsem fegyvernek. Ökleire jobb szeret támaszkodni mint erre, azonban kinél nem óhajt lealacsonyodni addig, hogy egyáltalán kezet emeljen rá, ahhoz gyakran beveti eme fegyvert. A rajta lévő minták az ékszerei alapján van kifaragva: rózsák és fagyöngyök tekerednek végig rajta, vége pedig egy gömbben végződik, mely egy holdat szimbolizál.
Előtörténet:
Egy igen pénzes nagycsaládba születtem Kubizixiában közel a fővároshoz Reoban. Szüleim kényszerházasság folytán vannak együtt, kiknek születésükkor már eldöntötték, hogy ők a jövőben – amint elérik a felnőtt kort – férj és feleség lesznek. Gyakran hallottam mindkét fél történetét; édesanyámról kifejezetten tudom, hogy nem szerette igazán apámat, míg édesapám fülig szerelmes volt belé, ami meg is látszott, hiszen négy testvérem is van, három bátyám és egy öcsém. Legidősebbik fivérem már házas, családapa, míg másik két bátyám, kik ikertestvérek voltak, s ugyanabban az iskolában tanultak animágiát, melybe jómagam is elvégeztem tanulmányaimat, őket gyakrabban láttam, mint a legidősebbik fivéremet. Tisztán emlékszem… ostoba poénokkal dobálóztak folyton, s még őrültebb játékokat űztek, olyanok voltak, akiket még az iskola sem fegyelmezett meg. A kalandra vágytak ők is, akárcsak én, így nem haboztak apánk nyomdokaiba lépni. Gyakran szórakoztunk, s ők voltak azok, kik bevezettek a pusztakezes harc rejtelmeibe. Alapvető fogásokba, a helyes esésbe, hogy meg tudjam védeni magam akkor, ha ők már nem lesznek mellettem. Öcsém még nálam is jóval fiatalabb, ráadásul elviselhetetlen is. Sokszor veszekedtünk, egyáltalán nem kedveltük egymást, idegesítő kis pukkancsnak tartottam, s úgy éreztem, hogy ez az érzés kölcsönös. >.> Nem csoda, hogy mindig igyekeztünk kiszúrni egymással mikor tehettük. Ezért is volt az, hogy ő anya, én pedig apa társaságában töltöttem több időt mikor fiatalok voltunk, mostanra már egészen békés a viszony közöttünk, azonban a gyerekes civakodásoknak most sem vagyunk híján.
Amúgy is kevés időt töltöttem anyám társaságában, amiért inkább apám történetei keltették fel az érdeklődésemet. Időm nagyobbik részét mellette is ütöttem el amikor itthon volt, főleg azután, mikor megszületett a kisöcsém. Ilyenkor rengeteget mesélt a sárkányáról, kit régen elvesztett egy incidens folytán, de nem csalódottan emlékezett vissza az együtt töltött időkre, hanem örömmel. Tudta, hogy régi társa is ezt várná el tőle. Meséi a kalandjaikról annyira érdekessé váltak szememben, hogy úgy döntöttem jómagam is szeretnék sárkányokkal foglalkozni, jobban megismerni őket, ha lehet a világ összes csodás teremtésével személyesen találkozni és egy – két szót váltani velük!
Amint álmomat elmondtam apám bátorított arra, hogy elérjem célomat, azonban édesanyám nem tetszését fejezte ki irányomba. Féltett és nem akarta, hogy ilyen életet éljek. Azonban kicsapongásaimat nem tudta megfékezni, hiába tudott lekötni a szebbnél szebb ruhákkal és ékszerekkel. Bármit megvett nekem csakhogy változtasson eme hozzáállásomon, de nem sikerült neki. Egyre inkább szerettem volna a sárkányokkal foglalkozni a jövőben, mintsem valami otthonülő feleségtípusként élni az unalmas napjaimat. Nem tehetek róla, a kalandok híve voltam, sokszor a fejemhez is vágta emiatt, hogy egyre jobban hasonlítok apámra. Ezt általában szomorúan és haraggal mondta, mintsem kedves szülői megállapításként. Kezdtem azt hinni, hogy egyre fontosabb döntéseim miatt kezd megutálni. Az iskola is melyet választottam az ország túl felén Triumban igazán kiborította, ez volt nála az utolsó csepp a pohárban. Nem akarta elfogadni érdeklődésemet és a szeretetemet, amelyet a sárkányok iránt táplálok, mint akárcsak három fivérem is. Persze én fittyet hánytam oltalmazásaira, s minél inkább nem akarta, hogy ott tanuljak, én annál inkább ragaszkodtam hozzá.
Az Idegen nyelv – és Energiahasználó képző iskolában, a testvéreimmel ellentétben a kígyónyelvre specializálódva, igen jó eredményeket sikerült összehoznom minden évben. Jól mentek az anyagok elméleti és gyakorlati részei is egyaránt, azonban gyakran megesett, hogy túlhajtottam magamat. Viselkedésemet pedig egytől – egyig visszataszítónak tartották osztálytársaim. Akiket megpróbáltam jobban megismerni, azok inkább a vagyoni hátterem miatt barátkoztak velem, mintsem valós barátként tekintettek volna rám, akiben megbízhat az ember. Sokszor beleestem ugyan ebbe a szituációba, utolsó éveimben már pedig nem is kértem belőle, egyszerűen képtelen voltam megbízni bennük. Másik osztályból volt olyan személy, akivel egészen jóban voltam. Energiahasználatot tanult és több közös témáról is tudtunk beszélni. Egészen megkedveltem, ő volt az egyetlen, aki képes volt elfogadni annak, amilyen vagyok. Amikor megkérdeztem, hogy miért barátkozik velem, ő bátorítóan szólt hozzám. Az ő segítségével könnyedén tudtam átvészelni az utolsó éveket.
Az utolsó év előtt, amikor már közel volt a sárkányrituálé, a születésnapomkor anyám enyhített haragjából, vagyis nem tudtam pontosan mit is gondolt... huszadik életévemet töltöttem be, s ő maga elém állt egy selyemanyagba gondosan becsomagolt „ajándékkal”. Amikor átvettem tőle azt, s lehámoztam a könnyed súlyú, szilárd tapintású tárgyakról az anyagot a három ékszerrel találtam szembe magamat, melyet mindig viselt. Csak ekkor fedeztem fel, hogy már nem az ő testét díszítik ezek, olyannyira hozzászoktam, hogy mindig nála van, hogy hiányuk szinte fel sem tűnt.
Csodálkozva pillantottam rá, s végül elmémben tolongó kérdéseimre – mintha csak gondolataimban olvasott volna – nyomban felelt. Elmagyarázta, hogy ez egy régi családi „ereklye”, mely anyáról – lányára szállt körünkben. Elmesélte, hogy sok anyai felmenőimmel ezelőtt még szépmamám kapta ezt férjétől, ki szintén sárkányokkal foglalkozott. A liliom a kacér nőt jelképezte, s ez kívánt utalni a szépanyámra; ezt a virágot oltalmazóan közrefogó sárkány az erőt jelképzete, mely a szépapámra kívánt utalni; a mellettük lévő rózsa a szerelmet jelképezte, mely egymás iránti érzésüket igyekezett szimbolizálni; s végül a fagyöngy, mely keretként húzódott körülöttük az elválaszthatatlanság, s az örökké való együttlét jelképe volt. Azonban ők nem maradhattak együtt, öröknek vélt szerelmük tragédiával végződött, szépapám elesett egy harcban, így a végtelenekig tartó együttlét elveszett számukra. Szépanyám üknagyanyámnak ajándékozta eme becses ékszert, hogy elűzze a balszerencsét mely éri őt a szerelemben, azzal az utasítással, hogy majd tovább kell adnia mindenképpen felnőtté cseperedő lányának.
A történetre, mely inkább hangzott valami gyászos szerelmi mesének melyet ki nem állhatok, csupán húzogattam a számat, azonban tisztelettel tekintettem az ajándékra, s felmenőimre, így nem utasítottam el annak viselését. Főleg, hogy ennek az ajándéknak köszönhettem, hogy édesanyám oly’ sok év távlatában ismét hozzám szólt. Az ezt követő bensőséges beszélgetésünk során kiderült, hogy makacsságom egytől – egyig megegyezik az övével és emiatt volt az, hogy nem sikerült kibékülnünk sok éven át.
Békés gondolatokkal kezdhettem meg az utolsó évemet az iskolán, ahol még a neheze hátra volt. Ceremónia a Tűzgömbben, mely egyben a végső vizsga letételét is jelentette az iskolában. Az elmúlt év során rengeteget gondoltam erre a napra, hogy vajon milyen sárkányom is lesz? Ki fogunk e jönni majd? Hogy fogják hívni? Szóval rengeteg dologról, mely eme pillanattal kapcsolatos, melyben biztos vagyok, hogy minden diák felteszi ugyan ezeket a kérdéseket önmagának, miközben álmodozik erről a napról. Apám élete ezen eseményéről is rengeteget mesélt mikor fiatal voltam, igazi nagy ünnepként tekintett rá, mint valami második születésnap. Így már roppantul izgatottan vártam az elmúlt napokban erre, miután bejelentették közeledtét.
Az utolsó megméretetésen, azon tanárom vezénylésével voltam jelen, kivel az egyik legtöbb órám volt az évek során. Nagy vakmerően azt gondoltam, hogy a tanultak alapján könnyedén sikerül majd kapcsolatot teremtenem az egyik sárkánnyal, hiszen a tananyagaim is erről szóltak, a mentális kapcsolatteremtésről egy ilyen csodás lénnyel, mint a sárkányok. Ha az első gyakorlaton elbukok, az azt jelentené, hogy semmit nem ért az, amiért az elmúlt években hajtottam. Azt pedig nem engedhetem meg, s nem csak a családom elismerésének megszerzése miatt, de még az én álmom is függ attól, hogy sikerül e, avagy sem. Ráadásul ez lesz az első alkalom, hogy egy sárkánnyal kapcsolatba léphetek, mióta leszögeztem magamban, hogy ennek akarom szentelni az életemet.
Feszülten vártam, hogy a sárkányokhoz engedjenek. Már a távolban láthattam őket, s tekintetükből mind – mind leíródott, hogy jól tudják mi fog következni. A sárkányok rendkívül makacsak és nehezen betörhetők, hiszen ők is éreznek, így érthető. Ha nem szimpatikus nekik az illető, ki megkísérel velük kapcsolatot teremteni, az hiába próbálkozik, igen kicsi az esély arra, hogy el is fogadja. Nagyon ideges voltam, s lassabban jutottak el hozzám a dolgok, mint kellettek volna. Egyszerűen féltem attól, hogy nem sikerül rendesen végigcsinálnom az egészet, s rettegtem az ebből eredő következményektől, hogy mi lesz majd ezután, hogyha nem sikerül?
Elmélkedésemet egy sárkány hatalmas farkának az oldalamra csapódása rekesztette be, ütésének erejétől több métert repültem. Ha nem lettem volna tudatában a hárítás, s landolás fortélyaival, akkor igen komolyan meg is sérülhettem volna. Így viszont megúszhattam kisebb horzsolásokkal és zúzódásokkal, többek között homlokomon is, mely nem igazán tetszett, illetve védekezésre alkalmazott karom csontjainak repedésével, melynek fájdalma igen elviselhetetlennek bizonyult, s mérgem tetőzni kezdett miatta. Haragosan tekintettem körbe, szemeimmel a sárkányt keresve, ki ilyen mértékű ütést merészelt mérni rám. Amint megpillantottam, bár alacsonyabb volt egy kifejlett példánynál, mégis könnyedén ráismertem a tanultak alapján, hogy ez egy Walesi Vörös sárkány lehet, kinek valószínűleg nem igen nyerte el tetszését, hogy habozva álldogáltam egy helyben. Sértődötten vettem ezt tudomásul, még ha meg is érdemeltem az ütést, akkor sem kellett volna ilyen durván kifejeznie ezzel kapcsolatban a nemtetszését. Ráadásul jómagam nem olyan voltam, aki ilyesmiért köszönetet mond, majd csak úgy eltekint fölötte. Következőleg megpróbált felém harapni, melyet magam előtt egy félkörben létrehozott tűz teremtésével igyekeztem hátrálásra bírni. Láttam az értetlenség fényét megcsillanni lilás szín szemében, miközben rám szegezte tekintetét, s visszahúzta fejét, berekesztve a láng hatására rám mért csapását. Fölényesenkedően kihúztam magamat erre, hogy felkeltsem figyelmét, mely szerint továbbá is velem kell foglalkoznia.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te?! – felháborodva vágtam fejéhez a kérdést, miközben pusztán öklömmel fenyegetőztem fegyver híján. Láttam nevető tekintetét, s jómagam kihasználtam, míg nem figyelt. Megpróbáltam mentális kapcsolatot létrehozni úgy, ahogy azt tanultuk, azonban próbálkozásom semmit sem ért. Felelete kísérletemre karmaival való felém csapása volt. Ösztönösen emeltem ép karomat magam elé, hogy ne szememet kapja ki hatalmas karmaival. Alkaromat végigszántva éreztem, hogy kicsordul belőle a vér, s a fájdalom, ami beléhasított igencsak elviselhetetlen volt. Kezdtem kétségbeesni sikertelenségem miatt, s további próbálkozásaim mind – mind csődöt mondtak, amiért nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni. Egyre több sérülést szenvedtem el általa, míg egyszer huzamosabb ideig földre nem küldött. Nehézkesen tápászkodtam fel onnan, majd homályos látásommal igyekeztem kivenni alakját, miközben törökülésbe ültem előtte. Hallottam szárnyai csapkodását, miközben járkálni kezdett körülöttem. Furcsálltam, hogy nem támadott, s hagyja, hogy lehunyt szemmel összeszedhessem magam és koncentrálhassak.
~ Miért vagy ilyen kitartó? – hallok meg fejemben egy idegen, visszhangzó hangot. Értetlenül ráncoltam rá homlokomat, szemeimet nem nyitottam ki. Azt hittem, hogy a vérveszteség miatt már hangokat hallucinálok, azonban újabb kérdést hallhattam ugyanettől az idegentől. ~ Ne várakoztass meg ember! Kérdeztem tőled valamit! Felelj! Kehh… nem is értem, hogy miért léptem kapcsolatba veled, ugyan olyan vagy, mint a többi. Szánalmas! Még annyi tisztesség sincs benned, hogy felelj egy nálad sokkal szebb és magasztosabb létformának melynek én is a tagja vagyok! – a roppantul nagy önbecsülésre utaló szöveget már nem tudtam egyszerűen csak úgy a képzeletem szüleményei közé sorolni. Hamar ráeszméltem, hogy nem más, mint a körülöttem tekergő sárkány próbál velem kapcsolatba lépni. Hát sikerült, életemben először beszélhetek egy sárkánnyal!
~ Az álmom… - feleltem nagy örömmel a hangomban, melyre értetlen kérdését hallhattam vissza. Követelte, hogy magyarázzam meg, melyre szótlanul engedelmeskedtem. Megengedtem, hogy lássa ama emlékfoszlányt régmúltamból, amikor kijelentettem apámnak, hogy én sárkányokkal akarok foglalkozni, beszélni velük és megismerni őket.
Éles kacajt hallottam visszhangozni elmémben, melytől kissé összerezzentem. Nem vártam más reakciót tőle, hiszen sárkány, miért hatná meg egy ilyen dolog, mint egy emberkölyök vágyálma?
~ Csak ennyi? Ennyit akarsz? Miért kellene ezért melléd szegődnöm? – utálatot véltem kivenni a hangjából. Vajon az összes sárkány ilyen, kivel megpróbál kapcsolatot teremteni az ember? Az összes így fog viselkedni, hogyha megpróbálok mentálisan kapcsolatot létesíteni vele? Éreztem, ahogy a torkomban dobog a szívem, miközben bátortalanul feleltem neki.
~ N-nem is kértem, hogy szegődj mellém! – még magam is meglepődök a szavakon, melyeket megosztok mentálisan a sárkánnyal, ingerült és bizonytalan hanglejtéssel.
~ Durva szavak ezek egy kis tökmagtól, aki még a titkait is képtelen elrejteni előlem! – keményen csattanak rajtam szavai, s tudom is miképpen érti őket. Azonban nem tudom, hogy a kimerültség, avagy a tapasztalatlanság a fő oka annak, hogy betekintést nyert azon gondolataimba, amit nem kívántam megosztani vele. Lehorgasztott fejjel tűrtem, hogy fejemhez vágjon további sértő dolgokat, úgy éreztem innentől mindegy, hiszen álmomat már hagytam kicsúszni a kezeim közül.
~ Miért utálod ennyire az embereket? – bátortalanul teszem fel a kérdést, de nem bírtam megállni, miután ennyire dühösen szólt hozzám.
~ Azt hiszed, hogy ezt pont egy olyasvalakivel osztanám meg, aki még arra is képtelen, hogy rám nézzen? – félve nyitottam fel a szemeimet költői kérdésére. S ami elém tárult igazán meglepett, még a lélegzetem is megakadt a göndör, szanaszét álló, tűzvörös hajú alak láttán, ki előttem gubbasztott. A rúnajel alapján nem kellett sok ahhoz, hogy rájöjjek, ki is ő. Így közelről látom csak, hogy lilás fényben játszó íriszei valójában ezüstszínben pompáznak.
~ Neved? Sok mindent megtudtam rólad, de ezt nem, miért rejtegeted előlem? – csodáló tekintetem hamar átvált meglepett pislogásba. Roppantul elviselhetetlennek találom jellemét. Most valamiért mégsem tudok rá haragudni ezért.
~ Naenia Tine. És a tiéd? – döntöttem oldalra fejemet, kíváncsian várva a válaszát. Már alig tudtam ébren tartani magam, mióta feltekintettem a meditációs állapotból, azonban minden erőtartalékomat latba vetettem azért, hogy halljam reményeim szerint a feleletét.
- Sarangerel. – mogorván oldalra fordította a fejét, miközben megosztotta velem becses megnevezését. Egy mosollyal az arcomon vettem ezt tudomásul, majd éreztem ahogy erőtlenül oldalra dűlök, amiért már képtelen vagyok ébren tartani magamat. Pedig még annyi kérdésem lett volna hozzá…
Sarangerel és az én életemben is egyaránt fontos napon estünk túl akkor, s bár azt hittem, hogy az lesz a legnehezebb esemény az életemben, de ami utána következett még rosszabb volt. Egészen jól indult ismerkedésünk, melyet egy husáng kifaragásából szentesítettünk, az általa bugyutaságnak nevezett ötletemből kifolyólag, miután felépültem sérüléseimből. Ezt követően pedig egyre többet veszekedtünk, de valamiért mindig bocsánatot kértem tőle amikor valami olyasmit mondtam, ami valóban az én saram volt. Nem tehetek róla, egyszerűen elviselhetetlen a személyisége; nem is értem, hogy bírják elviselni más sárkányok! Egyszer, s mindenkorra idegesítő!
Bezzeg, amikor együtt vártunk arra, hogy vajon melyik egységbe osztanak be minket, akkor még minden más volt közöttünk. Mostanra azonban kialakult az, hogy az se jó, ha mellettem van, de az sem, ha túlontúl távol. Túlságosan függeni kezdtem tőle, még az elviselhetetlen modora ellenére is... de ezt sosem fogom megosztani vele, láthatja megannyi titkomat, ezt egyszer sem fogja. | |
|
