Hyperion Rex

Furcsa volt végigolvasni, az előttem ülő lány aktáját. Komolyan megdöbbentő volt a jelleméről olvasni, még akkor is ha tudtam, ebben az iskolában előszeretettel válogatnak személyiség alapján is. Ritka dolognak számított, hogy én ellenőriztem egy új diákot, de amíg Lilith az iskolán kívül járt, engem kért fel helyettesnek. Úgyis dolgom van itt, szóval vállaltam. Végigsiklott a tekintetem a flegmán ücsörgő lány arckifejezésén. Egyszerűen utált várakozni, ami meg is látszott rajta. Ám nem csak ettől olvashattam le róla méla undort. Engem sem szívlel talán. Gúnyos vigyor húzódott az arcomra, majd egy elegáns mozdulattal az asztalra vetettem az aktát. Erre azért már felfigyelt, és a tekintete összeakadt az enyémmel. Hátradőltem a nagy karosszékben, aztán megszólaltam.
- Nos itt azt írják, épelméjű vagy. - Adtam elő mindezt olyan hangnemben, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy milyen az időjárás.
- Miért, ez kétséges volt? - Kérdezett vissza félvállról, amolyan nagyképűen. Lám, még velem sem kivételezik, pedig tudja, hogy ki vagyok.
- Nem igazán, de mindenkitől megkérdezik. Legalábbis így tudom.
- Királyság Nero-bá. Akkor fel vagyok véve? - A megszólítástól kisebb szívrohamot kaptam, de nem mutattam ki. Csak egy percnyi csend támadt. Végül is én törtem meg a csendet, elvégre ő kérdezett.
- Még nem egészen. Jó lenne, ha mesélnél a gyerekkorodról, meg úgy egyáltalán arról, hogy miért jelentkeztél ide.
- Feltétlen muszáj ez? Nem lehetne, hogy rácsap egy pecsétet, és slussz? - Nehezére esett neki a mesélés, ez pedig a hangján is érződött. Nem akart beszélni velem, amit sajnáltam. Elvégre én kedvesen próbáltam hozzáállni.
- Nos a dékánasszony külön megkért, hogy ne felejtsek el a diákok múltjáról érdeklődni. De nézd a jó oldalát, minél hamarabb belefogsz, annál előbb szabadulsz meg a helyzettől. - Láttam a duzzogó arcán, hogy ez nem lesz elég. Bevetettem hát egy olyan kártyát, amit nem akartam. - Meg tőlem is. - Erre azért már felcsillant a szeme. Mélyet sóhajtott és felém nézett, aztán flegmán rákönyökölt az asztalra, a fejét a tenyerébe ejtve.
- Na jó legyen. De csak mert bírom a búráját. - Ez a mondat meglepően kedvesnek tűnt, még ha a tisztelet hiányzott is belőle. Elmosolyodva bólintottam, mire belekezdett. - Na, hol is kezdjem?
- Az elején, ha lehet. - szúrtam közbe, hogy kicsit megsürgessem a dolgokat. Éreztem, hogy az iskolában valahol munkám lesz.
- Oké. Eleje. Hát anyu meg apu még anno harcoltak a végzet háborújában. Fater azóta nagy háború fanatikus. Rengeteget mesél azokról az időkről, mikor katonáskodott. Valószínűleg ekkorról ered a megalomániája, meg a ragaszkodása anyuhoz. - Ezt kissé furcsának tartottam. Azt pedig pláne, hogy megakadt, és esztelen harag gyúlt a szemében.
- Mit értesz ragaszkodás alatt? - Kérdeztem bele, hátha más témára terelhetem a szót. Olaj volt a tűzre. Az asztalra vágott, majd felkelt s üvölteni kezdett.
- Azt, hogy fogva tartja az anyám Kijrett szívében. Miért kell ezt mindenkinek megkérdezni? Ekkora bajt jelent, hogy hol születtem? - Az arcomba üvöltött, de mintha még a szembogara is függőlegessé vált volna, akár egy vérszomjas aligátoré. Kicsit az arcomra is kiült, hogy meglepett, de aztán a zsebembe nyúltam a jojót keresve. Fél szemmel láttam az arcán a meglepettséget. Nem erre számított, úgyhogy tetéztem a dolgot, az igazsággal.
- Nem tudtam, hogy ott születtél. Ne haragudj, hogy felzaklattalak.
- Ne-nem tudta? - Döbbent hangon rogyott vissza a székébe. Előkaptam a játékomat, és pörgetni kezdtem. Kínos csend támadt köztünk. Csupán némi kaparászás törte meg az egészet, amit a körmeivel okozott a szék karfáján. Türelemmel vártam, de nem akart megszólalni, jó pár perc után sem. Csak a fogait kezdte el csikorgatni, úgyhogy lepecsételtem az aktáját. A hangos zajra felkapta a fejét. - Mit csinál?
- Felvettelek. Úgy látom kényes témát érintettem a gyerekkoroddal, szóval egyszerűen megoldom a dolgokat.
- Ez...Ez komoly? - Eléggé meglepődött, de aztán felcsillant a szeme, és széles mosolyra húzódott a szája. Elvigyorodtam az édes arc láttán, aztán felé nyújtottam az aktát, és bólintottam. Meglepetésemre nem csupán kikapta a kezemből, hanem egyenesen átvetette magát az asztal felett, a nyakam köré fonva a karjait. Az arcunk összesimult, amit gyanítom direkt csinált, de akkor is jól esett. - Köszönöm Nero-bá. - Súgta a fülembe aztán felkelt, és táncolni kezdett az aktával. Tündérien vigyorgott egy darabig, aztán ijesztő tekintettel rám nézett. Talán, mert meglátta, hogy szinte lefagytam. - Csak nem tetszem? - Gonoszan egymásra vigyorogtunk, majd felkeltem.
- Gyere, körbevezetlek. - Invitáltam a folyosó felé, az újdonsült tanítványt. Szökdelve lépett utánam, széles vigyorral a száján. A folyosó teljesen üres volt, hiszen a tanóra kellős közepén jártunk. Mellettem sétált, és úgy tűnt, eléggé feszeng. Szégyenlősen pillantott rám, aztán szinte elcsukló hangon kérdezett meg.
- Elmeséljem? - Kérdezte tőlem, mire én kedvesen néztem vissza.
- Ha nem zaklat fel túlzottan. - Buzdításnak vehette, mert rögtön belefogott.
- Szóval Kijrett-ben születtem. Xuq falaihoz közel, egy óriási házban laktunk. Nem mondom, arra nem volt panasz, sokkal inkább a kúria urára. Anyum kedves, gyönyörű szirén. Az egyik legcsodálatosabb, akit valaha a hátán hordott ez a világ. Egy angyali teremtés. - Ekkor azonban a hangja elmélyült, és sokkalta haragosabbá vált. - Apám viszont egy megalomániás, paraszt. Talán egyenesen Drake reinkarnációja. Nem tudom, de nem is érdekel. Egyszerűen egy idióta volt. Tudja, nálunk nem szokás házasodni sem.
- Igen, erről hallottam. - Vetettem közbe, hiszen közismert tény volt, hogy a Nix-ek nem házasodnak, hanem az utód neme dönti el, hogy 7 éves kora után ki neveli. Bólintott, majd fojtatta.
- Na tehát, nálunk a családok nem élnek együtt. A fater mégis annyira ragaszkodott anyuhoz, hogy szinte pórázra verve tartotta otthon, házi őrizetben. Undorító látvány volt, mikor az akadémiáról hazaérve felpofozta, csak azért, mert miattam késtünk két percet. Mindenért rajta állt bosszút, amíg kicsi voltam. Ha éppen nem ezt csinálta, akkor az irodájába zárkózva szövögetett haditerveket. Habár sosem tudtam kideríteni, hogy milyen átkozott háborúra készül, mégis tudtam, hogy valamit tervel. Mindig, amikor felcsendült a zongorája, tudtam, valamit kieszelt. Csak akkor kapott ihletet, amikor sikerült neki valami. Egy szó mint száz, igazán undorító teremtmény volt, még akkor is, ha a külseje gyönyörű, mint minden Kelpie-nek. - Mélyet sóhajtott, majd a plafonra nézett. Mintha kezdett volna megkönnyebbülni. Jojózni kezdtem. Teljesen belemerülve folytatta. - Na de, nem akarom rá tovább pazarolni a szót. Lényeg, hogy nem volt százas, sőt kifejezetten gonosz volt még egy Kijrett-ihez képest is. Aztán ahogy nőttem, lassan rájött, hogy kezdek kicsúszni a markából. Főleg mikor először hazaállítottam Izzy-vel.
- Izzy? - Kaptam fel a fejem, hiszen ismeretlen volt a név számomra. Elpirulva nézett maga elé, majd nagy nehezen megszólalt.
- Az első barátnőm. - Lassan leesett a dolog. Vártam a fejleményeket. - Igazából az első lány, aki felszedett. Vicces, mert előtte volt pár fiúm, de valahogy egyik sem tudott lenyűgözni. De ez az egyetlen lány olyan volt, mint egy fekete humorú, sötét angyal. Az első szerelmem. De mikor hazavittem, hogy bemutassam anyunak, ez a szörnyeteg nekem esett, hogy ez mit jelentsen. Meg, hogy mit képzelek magamról, hogy hazaállítok egy ribanccal. Szó szerint ezt mondta. - A szemébe újra kiült az a mérhetetlen gyűlölet. - Az én drágámra ilyet mondott. Meg tudtam volna ölni, ha anyu nem fog le. Mondjuk, nem igazán zaklatott fel, hogy megpróbált megakadályozni. - Gonosz vigyor húzódott az arcára. - Akkor is felpofoztam azt a szemétládát. - Éreztem, hogy kezd a történet vakvágányra futni, szóval terelnem kellett a dolgokat.
- És hogy szöktél meg? - Kérdeztem bele. Mintha ezzel kizökkentettem volna egy pillanatra, de aztán kedvesen rám mosolygott.
- Túl sokat beszélek, igaz? - Nyelvet öltött, majd folytatta. - Na tehát, amikor rájött, hogy kezdek kicsúszni a kezéből, engem is rövid pórázra fogott. Nem mehettem sehova, nem csinálhattam semmit, amiből lassan kezdett elegem lenni. Anyut továbbra is terrorizálta, tehát semmi sem változott. - Elszomorodva kinézett az ablakon. Kihasználtam a lehetőséget, és hátra fordultam. Mögöttem egy takarítónő lépett ki az egyik mosdóból. Idős nénike, aki már sok évvel ezelőtt megérett a halálra, de a sors kegyes volt hozzá. Csak most kellett távoznia. Becsoszogott a legközelebbi tanterembe, majd ott felállt az egyik padra, hogy elérje a nyitott ablak felső részeit. Az a lépés lett a veszte, hiszen szinte azonnal kizuhant a nyílászárón. Bedobtam a jojóm, ami hangtalanul a torka köré tekeredett, én pedig egy határozott mozdulattal kirántottam a lelkét a testéből, majd szinte azonnal át is küldtem a túlvilágra. Egyetlen pillanat műve volt az egész, így Hyperion nem vette észre. Nyugodt szívvel folytatta hát. - Két hosszú évig tervezgettem, hogy egyszer megszököm Kijrett-ből. Sosem szerettem a sok papolást Drake nagyságáról, sőt egyenesen utáltam, mivel pont a faterra emlékeztetett. Úgyhogy köptem rá, mit tanítanak az órán. A bájolás órákon aktív voltam, a többi óráról viszont vagy lógtam, vagy kivágtak. - Ravasz mosoly ült az arcára, és majdnem körbeszaladt az fején. Tündéri látvány volt. De aztán elszomorodott kissé. Érdeklődve néztem rá.
- Mi történt?
- Semmi. - fordította el a tekintetét, de tudtam jól, hogy a sírás küszöbén táncolt. - Csak eszembe jutott, hogy mi volt az ára annak az estének, mikor végre el tudtam jönni. - Kissé bátortalanul kérdeztem, mert nem akartam felzaklatni.
- Elmeséled hogyan sikerült? - Nem szólt, csak bólintott, majd belefogott.
- Aznap estére kiterveltem mindent. Azt is, hogyan hozom el anyut, és jutunk ki mielőtt a fater észreveszi. Sokba került, de végül is leitattam az öreget. Ahogy támogattam vissza a szobájába, elküldtem mindenkit, hogy menjen a dolgára, mert a nagyúr így óhajtja. Persze könnyen bevették, a nagy imádók. - A tekintete elkomorult. - Szóval betettem az ágyába, sőt, még azt is megvártam, míg elalszik, aztán az éj leple alatt elindultam anyuért. Mivel mindenkit elzavartam, nem volt nehéz kijutni a házból. A komolyabb része csak itt kezdődött. - Ezzel egy pillanatra elfordult az ablak felé, mire az egyik oldalsó folyosón megláttam egy másik idős nőt. Tanár lehetett, mert sok könyvet hordott magánál. Az érzéseim ismét jeleztek. Neki is ideje átlépni a túlvilágra. Éppen most fog szívrohamot kapni, a sok stressz miatt. Ugrottam hát, előrevetve a jojót, ami átsegítette a lelkét a túloldalra. Tudtam, hogy nincs sok időm, így alig engedtem le a holttestet, már futottam is vissza Hyperion mellé. Sajnos ő tovább folytatta a történetet, úgyhogy csak a végére értem oda. - Így jutottunk ki a falig. Nem mondom, nagy szökés volt, de sokkal többre számítottam. - Bólintottam, mint aki tényleg ott is volt. Francba, lemaradtam a jó részről. - Aztán történt valami, aminek nem kellett volna. - Ezzel elhallgatott egy pillanatig. Éreztem, hogy mély sebet szaggatott ez fel benne.
- Mi történt? - Kérdeztem gyanakodva.
- Elszámoltam magam. - Sóhajtott hatalmasat. - A fater előbb ébredt, mint vártam, és üldözőbe vett minket. Már a falnál jártunk, amikor elkapta anyát. Tudtam, hogy neki kellett volna előremennie. Apám elkapta, és ütlegelni kezdte, de anyám nem törődött vele. Még akkor is, mikor szabályosan verték, még olyankor is rám gondolt. Azt mondta fussak, és valósítsam meg az álmom. Ott maradt, hogy időt nyerjen nekem. Én pedig félelmemben otthagytam. - Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Tudtam jól, hogy most kell témát váltani, ha nem akarom, hogy sírjon. Márpedig legkevésbé azt akartam látni most.
- Hogy jutottál ide? - Felpillantott, kihúzta magát, megtörölte a szemét, s nagyképűen hozzáfogott.
- Pár lomha konzervdoboztól nem ijedtem meg. Simán eljutottam a határig, habár ezért majd' minden kocsmában megfordultam, ami útba esett. Egy kis csábítás itt, némi bűvölés ott, és hipp-hopp lett egy szekér, ami elvitt egy darabon. Csak a legbutábbakat kellett kifogni, meg összehaverkodni pár szolgálóval. - Itt ravaszan, egyszersmind csábosan végignyalta a szája szélét. - Meg lefektetni párat közülük. De a lényeg, hogy elhoztak a határig, és sikerült fognom egy olyan pontot, ahol át tudtam lopakodni. Aztán már egyszerű volt. Mikor a túloldalt eljutottam az első kocsmáig, ott kezdtek kérdezősködni. Nem voltam odavalósi, így aztán gyanakodtak rám. Persze igazuk is volt, de akkor furcsának tartottam. Nem értettem mit akartak, és mivel nem akartam felfedni a kilétem, gyorsan kitaláltam magamnak egy háttérsztorit. Így lettem két hónapig Elien Rex. A kislány aki istenien táncol, imádni való a mosolya, és a kocsma legszebb virágszála lett. Egyedül a kocsmáros, aki befogadott, tudott a titkomról, és ez jól is volt így. Hitt nekem, és nem adott fel a katonáknak. - Kalandos képeket festett elém, de igaznak tűnt.
- Hogy kerültél Yuri-ba? - Kérdeztem rá tudva, hogy közel járunk a hálókörletekhez. Pedig szívesen végighallgattam volna ezt a részt is. Gonosz vigyor húzódott az arcára.
- Az akkori nőm, Elex mesélt erről a helyről. Egy város, ahol Sziréneket képeznek. Egy lányakadémia, ahol tanulhatok. Arról álmodozott, hogy egyszer eljut ide beiratkozni, de nem volt rá alkalma. Így aztán örömmel segített eljutni idáig. A kapukon keresztül átjöttem ide, de amikor eljöttem jelentkezni, a dékán elkapott.
- Hogy értve? - Néztem rá kikerekedett szemekkel. Furcsálltam a dolgot. Persze nem hagyott sztori nélkül, de előbb elnevette magát.
- Megpróbáltam megbűvölni, hogy felvegyen, de persze elkapott, és kikérdezett. Mondjuk aranyos volt, nem bántott, sőt egész kedvesen faggatott.
- Így derült ki Lilith-nek, hogy ki is vagy. - Bólintottam.
- Valamint így változtam vissza Elien-ről, Hyperion-ra. Már hiányzott a nevem, szóval könnyedén megváltam az álruhától. De a vezetéknevet megtartottam. Embermódon két nevem lett, hogy ne kelljen a fater nevét használnom. Plusz ha egyszer találkozom vele, ez kifejezetten bosszantja majd. A lényeg, hogy hagytak beiratkozni, és azóta itt vagyok. Ez a hely az egyetlen reményem. - Sóhajtott fel végül. Én is fellélegeztem, hiszen temérdek információt szűrtem le róla, és sokat megtudtam a korábbi életéről. Édesen rám mosolygott, majd lábujjhegyre állva a nyakamba karolt. Először meglepődtem, de mikor megpuszilt, valahogy nagyon is jó érzés volt. - Köszönöm. - Súgta a fülembe. Majd hozzátett valamit, amit nem lett volna szabad. - Nero-bá - Nem bírtam ki, hogy ne szóljak vissza.
- Ha még egyszer így hívsz, elfenekellek taknyos. - A szemébe néztem, és azt a gonoszságot láttam, ami az enyémben is felsejlett.
- Arra befizetek. - Gúnyolódott tovább. Elvigyorodtam, és lefeszegettem magamról.
- Amilyen gyorsan felvettelek, olyan gyorsan ki is rúghatlak. Ne cseszd el az első napodon.
- Na jó. De csak, mert ilyen szépen kéri. - Mosolygott félrebillentett fejjel.
- Hagyd a magázást. Bírom a búrád kölök. Nyugodtan tegezz. - Kezet nyújtottam neki, ő pedig bátran belecsapott.
- Köszi Nero. Isten vagy. - Ez a mondat kellemesen simogatta az egóm.
- Ugyan, semmiség. - Szerénykedtem, aztán elengedtem a kezét. - Üdv a Yuri-i Mágiára képző Leányakadémián. Sok sikert a tanulmányaidhoz, és ne rosszalkodj... sokat.

Egyetlen felszerelése, az akadémiai egyenruháján kívül, egy térdig érő, vörös bőrkabát. Ezt mindig az egyenruha felett hordja, és még Elex-től kapta ajándékba, a kocsmában ahol dolgozott. Ez a kabát a záloga annak, hogy egyszer még visszatér oda.