Swylth

Kód: SYT

Adatlap

Név: Swylth
Nem: Nő
Faj: Näga
Születési ideje: pontos idő ismeretlen, körülbelül V. h. e. 600. évében
Kor: pontos kor ismeretlen, körülbelül 600 év

Kinézet:

Sárkány alakban tizennégy méter hosszú, magassága öt méter, 30 méteres szárnyfesztávolsággal, tehát egy jól fejlett példányról van szó. Drapp színű pikkelyekkel rendelkezik, bronz színű, hatalmas szemei vannak. Emberi alakjában 174 cm magas, 30 körüli nő, míves hímzésű, barna színű lepellel, jobban mondva köpennyel takarja magát. Emiatt nem igazán látni, milyen alkata lehet, hiszen a köpeny jól takarja idomait. Bőre enyhén kreol, szemei pedig ebben az alakjában is bronz színben tündökölnek. Tetoválása, mely jelzi, hogy tartozik valakihez, a nyakán található.

Jellem:

Általában a háttérben marad, jó megfigyelő. Olyan, mintha mindig próbálna a lehető legjelentéktelenebbnek tűnni, ez azonban nem igaz, csupán szereti a háttérből, nyugalomból megfigyelni a dolgokat. Rendkívül cinikus ugyan, makacs és arrogáns másokkal szemben, s van a tartásában valamiféle méltóság, mely gyakorlatilag ellentétben áll a látszólagos háttérbe húzódásával. Érzelmek az arcára sosem ülnek ki, azonban a szemével képtelen hazudni. Kíváncsi természetű, ami egyben legnagyobb gyengesége is, hiszen ennek köszönhető az is, hogy mesteréhez került. Retteg a csalódásoktól, retteg attól, hogy rossz jövőre van kárhoztatva, fél tőle, Ruardh kezében újra rossz mestert talált, valamiért mégis bízik benne, talán kíváncsiságának okán. Nem szeretetről van szó azonban, csupán úgy érzi, talán mellette beforrhatnak a régi sebek.

Előtörténet:

Mit jelent egy rúna? Egyeseknek a hatalmat, másoknak az elkötelezettséget. Megint vannak, kiknek a megalázást, megalázottságot, gyötörtséget. S nekem? Nekem valami mást... Nekem valami egészen mást. Éppen csak én magam sem tudom, mi is ez. Talán már kezdene felemészteni a káosz, hogy engedtem? Talán még bennem is ott a hit, a naivság, hogy bíztam? S valóban bízok-e? Vagy csupán a kíváncsiságom az, mely arra késztetett, hogy meghozzam a döntést? Hallgasd hát történetem, ígérem, rövidre fogom. Ígérem, nem hagylak kétségek közt.
Megannyi esztendő múlt el, mióta megszabadultam mesteremtől. Gyűlöltem... Gyűlöltem, amiért úgy kezelt, mint egy utolsó kis halandót. Gyűlöltem, gyűlöltem mindenért! Gyűlöltem attól a pillanattól fogva, hogy rám kényszerítette elméjét. Magam sem értem, miért voltam olyan bolond, hogy engedtem neki. Talán életem féltettem, igen... Tudott valamit, amiért úgy éreztem, egyetlen pillanatra tényleg elhittem, tisztelem. Mennyit bántam ezt a döntést... mennyit ócsároltam önmagam... Ám önmagamnál is jobban ócsároltam azt az embert, az egyetlen halandó embert, kinek életemben először fejet hajtottam. Életem legrosszabb döntése volt ugyan, ám ami történt megtörtént. Én még sem tanultam belőle.
Már ismertem a vadászok stílusát. Ismertem módszereiket, azonban túl óvatlan voltam. Álmomban ért a támadás, erős, szúrós fémháló karcolta fel pikkelyeim, s ahogyan szárnyaim akartam kibontani, csak még inkább felhasította felszínem, mágiájuk pedig megfosztott a tűz ereje feletti hatalmamtól is. Alig több, mint egy éve történt, hogy ismét gyűlöltem az embereket. Gyűlöltem őket, mert egyszerűen léteztek. Gyűlöltem őket, mert irányítottak. Gyűlöltem... gyűlöltem mindent.
Már ismertem a Tűzkört, ahol a bolondjukat járatva velem készültek megalázni s meggyalázni. Ajkaim mérges vicsorra húzódtak, hiszen nem akartam megadni nekik ezt az örömöt. Inkább meghaltam volna, inkább választottam volna a halált... Arra készültem, hogy bárkit is küldjenek értem, bárki is legyen, kit arra kényszerítenek, törjön be, mint valami ocsmány lovat, megölöm, s a vérét köpködöm. Gyilkolni akartam, látni akartam, ahogy kihuny szeméből a fény. Ahogyan az első mesteremmel is történt, kinek végtelen örömmel vettem el az életét, mikor azt hitte, lehet olyan ostoba, hogy rám támadhat, mikor azt hitte, lehet olyan botor, hogy megölhet, hogy felnyársalhat. Hát fordítva történt, s én ismét szabad lehettem.
Most azonban ismét szabadságomért kellett küzdenem. Nem akartam újra behódolni, nem akartam újra holmi alsóbbrendű halandóhoz tartozni. Az őszinte gyilkolni akarás vágyával pillantottam hosszú időn át az ilfa szemeibe, mely a tűzkörbe lépett. Egy ilfa... Érdekesnek tartottam. Érdekes volt, hogy nem egy embert küldtek. Bár azt gondoltam, végülis, csak ugyanolyan pondró, mint a többi. Terveztem, hogy ugyanazt teszem vele, mint az előző mesteremmel.
Ismertem már ezt a helyszínt; jól tudtam, ha lángjaimmal próbálkozom, legfeljebb az időm vesztegetem. Szemeim gonoszan összehúztam, s már csupán egy vékony résből pillantottam felé, mielőtt támadásba indultam volna. Elrugaszkodtam a talajtól, hogy odaugorva karmaim áldozatává váljék, ám túl gyors volt ahhoz, hogy időben szétszedjem. Taktikája egyszerű volt, én mégis követtem. Követtem, mert tudtam, nincs vesztenivalóm. Ki akart fárasztani, ki akart készíteni, hogy akkor győzzön le, amikor már nincs erőm. Nyíltak is fel a szemeim, amikor először emelte fegyverét felém, s jól láttam, hát hogyne láttam volna, hogy íjával pont szemembe céloz? Csak el kellett volna engednie a húrt, csak egy mozdulatába tellett volna, hogy megsebesítsen egy legyengített sárkányt, hogy győzedelmeskedjen... Ő még sem tette. Rezignált arckifejezéssel morrantam egyet, s kúsztam oda az ilfához. Ki ő, mi ő? Miért van ilyen illata? Miért dobta el fegyvereit? Miért tette, mi motiválta? Szippantottam bele még egyet a levegőbe, s sóhajtottam rá. Nem értettem, miért viselkedett így, nem értem, miért nem tett így. A régi mesterem pedig így tett volna, ő biztosan megölt volna. Legalábbis megpróbált volna. Ő még sem tette... Én pedig kíváncsi lettem. Kíváncsi lettem rá, ki ez az ilfa, miért nem tette, amit én a helyében tettem volna. Kíváncsi voltam... többé pedig nem gyűlöltem.
~A nevem Swylth, bánj velem tisztelettel. ~ adtam át számára a jogot, hogy válhasson társammá. Botor voltam? Talán. Bolond voltam? Talán. Ostoba voltam? Talán. Túléltem? Egészen biztosan. De nem gyűlöltem, nem kellett a gyűlölet többé. Csak az elfogadás, a magasztosság, a bizalom, a szenvedély, az öröklét, s semmi hazugság. Bíztam benne, s bízok benne azóta. Én döntöttem, az én sorsom. Az én választásom.